A vármegyeháza szomszédságában lévő, 6-os számú épületet Grósz Lipót Henrik fűszer- és vegyeskereskedő építtette 1895-ben. A kivitelezési munkálatokat Barzó Mihály és Vojtovics Bertalan végezték. Az építtető tulajdonos 1911. június 3-án, 62 éves korában hunyt el. Házát Rosenthal Vilmos miskolci nagykereskedő vette meg, a fűszerkereskedést pedig Gyula nevű fia folytatta.
A nagy borospincével is rendelkező épületet a két világháború között elsősorban fűszerkereskedelemre és raktározásra használták. A nagykereskedelmi vállalatok államosítását követően Nyíregyházán is megalakult a FŰSZÉRT Nemzeti Vállalat, majd három hónap múlva az Édességnagykereskedelmi Nemzeti Vállalat. Az áru elosztását már nem az országos irányító szerv, hanem a megyei tanács intézte a Fűszer és Édesség Nagykereskedelmi Vállalattal. Az egykori Rosenthal-házban rendezte be a FŰSZÉRT raktárát, amelyet 1955-ig használt, majd 1956-ban birtokba vették a Simai úton épített új raktárépületüket.
Az épületet 1956-ban halászcsárdává alakították, amelyet az Alkotmány Halászati Termelőszövetkezet üzemeltetett, pincéjében a „Gödör” nevű kocsmával együtt. 1986-ban megvásárolta a Ságvári TSZ, amely rövid ideig Nyírség étterem néven működtette tovább, majd eladta a bérleti jogát a KEMÉV Szálloda-Vendéglátó és Szolgáltató Leányvállalatnak, amely a belső átalakításokat követően, 1987 márciusában Nyírség-Halász étterem néven nyitotta meg. Ez is rövid életű volt, mert a KEMÉV vezetősége úgy döntött, hogy egy sörözőt alakít ki benne. 1988. december 18-án nyílt meg a HBH bajor söröző, amelyben a sört helyben főzték. A sörfőzéshez igénybe vették az épület, valamint a szomszédos megyeháza pincéjét is, és úgy alakították ki, hogy a vendégek egy üvegfalon keresztül bepillantást nyerhettek a sörfőzés rejtelmeibe. A sörözőt 2001-ben bezárták, az önkormányzat az épületet a következő évben eladta. Ebben az évben felújították és bérletre kínálják.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)