Őszi ismeretterjesztő előadások Nyíregyházán – indul a Szépkorúak Akadémiája

Őszi ismeretterjesztő előadások Nyíregyházán – indul a Szépkorúak Akadémiája

Nyíregyháza MJV Önkormányzata és a Váci Mihály Kulturális Központ idén ősszel is elindítja a Szépkorúak Akadémiáját, amely hat alkalomból álló, kéthetente szerdán délután megrendezett előadássorozattal várja az érdeklődőket.

A programsorozat célja, hogy a szépkorú lakosság számára tartalmas, szórakoztató és a mindennapokban is hasznos kulturális, tudományos ismereteket nyújtson.

Az első előadásra 2025. szeptember 10-én, 15 órakor kerül sor, amikor dr. Kavalecz Fatime szemész főorvos "A szemészet fejlődése" című előadását hallgathatják meg a résztvevők.

A következő hetekben változatos témák kerülnek terítékre: szó lesz többek között a tűzvédelem fontosságáról, a 20. századi költőink munkásságáról, a szalonbabák történetéről, valamint Márai Sándor életéről és műveiről.

A sorozat zárásaként a 100 éve született Huszár István festőművész pályájába nyerhetnek betekintést a látogatók. Az előadások ingyenesen látogathatók – minden érdeklődőt szeretettel várnak!

#kapcsolódó

2000 gyermek iskolatáskáját szeretné megtölteni az Ökumenikus Segélyszervezet a becsengetésig

2000 gyermek iskolatáskáját szeretné...

20 hívás a 1353 adományvonalra most tanszercsomagot jelent egy gyermeknek.

Megkezdődik az előre fizetős mérőórák leolvasása az OPUS TITÁSZ Zrt. ellátási területén is

Megkezdődik az előre fizetős mérőórák...

Előre fizetős mérőórát általában az időszakosan használt fogyasztási helyeken...