A hagyományoknak megfelelően ünnepélyes zászlóbehozatallal kezdődött a Szent István-napi ünnepség. A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonáinak szolgálata után a polgármester mondott ünnepi beszédet.
„Együtt bármire képesek vagyunk”
A nap jelentőségének méltatása mellett felhívta a figyelmet, hogy mi, nyíregyháziak tudjuk, mit jelent közösségként együtt dolgozni. Ez a város – a mi városunk – az elmúlt években is tanúbizonyságot tett arról, hogy egységben az erő, hogy közös céljaink mentén képesek vagyunk fejlődni, új utakat nyitni, megújulni. Legyen szó oktatásról, infrastruktúráról, bővülő közösségi terekről, új munkahelyekről, kultúráról, vagy zöldterületekről – Nyíregyháza folyamatosan fejlődik.
– A jövő nem magától épül. Nekünk kell tenni érte – tisztességgel, egymásra figyelve. Nyíregyháza ezért ma nemcsak megemlékezik – hanem megerősödik. Megerősödik hitében, hogy együtt bármire képesek vagyunk, hogy városunkat még élhetőbbé, még erősebbé, még összetartóbbá tegyük. A munka nem áll és nem állhat meg! A jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy Nyíregyháza a fejlődési pályán maradjon. És aki ide született, itt is építhessen jövőt
– mondta dr. Kovács Ferenc polgármester.
Kenyérszentelés
A polgármester hozzátette, amikor megszenteljük az új kenyeret, jusson eszünkbe, hogy ez a kenyér a közös munka gyümölcse, hiszen mindannyian hozzájárulunk ahhoz, hogy ez a város élhető és szerethető maradjon. A történelmi egyházak képviselői is részben erre hívták fel a figyelmet a kenyér megszentelése előtt Jeremiás próféta könyvéből idézve: fáradozzatok annak a városnak a jóllétén, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak jóllététől függ a Ti jóllétetek is.
– Augusztus 20-án a magyar nemzet egyik legszebb, legnemesebb ünnepén lehetünk együtt. S ez a nap többről szól, mint a történelemkönyvek lapjairól, többről, mint szokásos megemlékezésről. Ez a nap a magyar lélek, a magyar egység, az összetartozás, az alapok lefektetésének, egy nemzet születésének ünnepe
– fogalmazott Zsarnai Krisztián, az evangélikus egyház esperese.
Telepóczkiné Farkas Márta díszpolgár
A kenyérszentelés mellett az augusztus 20-i ünnepség hagyományosan a városi kitüntető címek átadásának ideje is. A közgyűlés döntése értelmében a Nyíregyháza díszpolgára címet Telepóczkiné Farkas Márta nyugalmazott építészmérnök, egykori oktató, az Idősügyi Tanács jelenlegi titkára részére adományozta, aki dolgozott fejlesztőmérnökként, tagja volt az Építész Kamarának, valamint tanított műszaki középiskolában és a Nyíregyházi Egyetem jogelődjében is. 40 év munkaviszony után vonult nyugdíjba, de mindennapjait jelenleg is aktívan tölti. 2012 óta tagja a város Idősügyi Tanácsának, 2020-tól pedig annak titkára, amelyet szívvel-lélekkel végez.
– Nekem ez a feladat egy örömteljes kihívás. Olyan típus vagyok, aki nem tud tétlenül üldögélni és a tévét nézni órákon át. Mindig igyekszem innovatív módon az ötleteket behozni a tanácsba, és ez mindig jó jelzésekkel jön vissza és elfogadják azokat
– nyilatkozta.
Inczédy György Életmű-díjasok
Az Inczédy György Életmű-díjat ebben az esztendőben hárman vehették át: Szabó Dénesné megbecsült pedagógus, aki több mint négy évtizeden keresztül a Vikár Sándor zeneiskola tanáraként generációk sorát indította el a zenei pályán, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar fuvolaművészeként aktív résztvevője volt vármegyénk zenei életének és a Cantemus sikertörténetének mai napig fáradhatatlan segítője. Kertész András okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, gépek tervezője, szakértője, a létesítés, építés-szerelés kivitelezés felelős műszaki vezetője, akinek jelenleg 14 szabadalmaztatott találmánya van és a Farmer Expo 2024 kiállításon elnyerte a vásári fődíjat, valamint Bosnyák István, aki több évtizedes vállalkozói múltja mellett a református közösségért is rengeteget tett, részt vett a Jókai Mór Református Általános Iskola egyházi átvételében, felújításában, közreműködött az új parókia és gyülekezeti ház építésében, a Sóstói Millenniumi Templom alapkőletételében, majd felépítésében, valamint a Kálvineum Idősek Otthona alapításában is.
Zárógála és tűzijáték
Az önkormányzati ünnepség műsorát az a Nyírség Táncegyüttes adta, mely ezzel ízelítőt hozott a jubileumi néptáncfesztivál záró gálaműsorából is. A Váci Mihály Kulturális Központban tartott rendezvény után ugyanis a Kossuth téren folytatódott a program, mely a hagyományokhoz híven tűzijátékkal ért véget.