Tűz fölött, föld alatt – Különleges régészeti gasztronómiai rendezvény érkezik a skanzenbe

Tűz fölött, föld alatt – Különleges régészeti gasztronómiai rendezvény érkezik a skanzenbe

A régészet és a gasztronómia találkozása különleges élményt ígér Nyíregyházán – augusztus 23-án a Sóstói Múzeumfaluban rendezik meg a Tűz fölött, föld alatt – Régészeti Gasztronómiai Fesztivált, mely nem csupán újdonság, hanem kifejezetten egyedi program is a régióban.

A rendezvény szervezői, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai és a Sóstói Múzeumfalu vezetősége sajtótájékoztató keretein belül mutatta be, milyen programokra számíthatnak az érdeklődők.

Korszakokon átívelő ételkülönlegességek lesznek a középpontban

Vikingekkel, varégokkal vagy akár a tatárjárás előtti időszak magyar harcosaival is találkozhatnak az érdeklődők szombaton a Régészeti Gasztronómiai Fesztiválon. Akár ténylegesen is átélhetik a 10. századi dán és 13. századi magyar életérzést mindazok, akik kilátogatnak majd a Sóstói Múzeumfaluba. A különleges esemény célja, hogy a látogatók testközelből ismerkedhessenek meg az ételek régészetével és az ételen keresztül a régészettel. Piros-Pozdora Máté, a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársa a keddi sajtótájékoztatón elárulta: előadásokon és kóstolókon keresztül mutatják be a különböző korok és kultúrák ételeit.

– A programnak az alapvetése, hogy nálunk nemcsak azt látja a látogató, hogy beöltözött emberek nagyon finomat főznek és utána megeszik. Hanem ki is próbálhatja az adott ételeket, tehát mind a 10-11 ételtípus, amit megfőzünk, meg is lehet kóstolni, és az adott ételekhez, ételcsoportokhoz tartozik egy tematikus előadás, összesen hat. Ezek az őskortól a római korral bezárólag terjednek, az ételek pedig az őskortól, konkrétan a neolitikumtól – tehát körülbelül egy 6000 évre visszamenőleg – tartanak a tatárjárás előtti korig

– magyarázta a régészeti intézet munkatársa.

A régészek tehát hiteles alapanyagok és technológiák felhasználásával mutatják be, hogyan és mit ettek őseink, milyen nyomokat és leleteket hagytak hátra étkezési szokásaikból a föld alatt. Az egész napos rendezvény előadásait mind ételfókusszal tartják majd, szó lesz az állattartásról, az őskori gasztronómiai kultúráról, különféle főzési technikákról és konkrét ételkülönlegességek megszületésének és elkészítésének történeteiről. Az előadások után a régészek egy vezetett túrát is tartanak majd az Árpád-kori falurészen.

Fontos a régészeti hagyomány megőrzése a vármegyében

Baloghné Szűcs Zsuzsanna területi múzeumigazgató is beszélt a rendezvényről a tájékoztatón. Elmondta: nagy örömmel fogadták a régészeti intézet ötletét a fesztivállal kapcsolatban.

– Ezek a régészek úgy döntöttek, hogy a gasztronómiát veszik górcső alá, és hát ezzel a Sóstói Múzeumfalu nagyon jól tud azonosulni. A Régi Magyarország Ízei rendezvényünk nem kifújt. Azt gondolom, hogy sok gasztronómiai rendezvény között egy páratlant szerettünk volna létrehozni, amely nem olyan, mint a többi falunap jellegű rendezvény. Hanem szeretnénk tudást, ismeretet és egyediséget bemutatni, és nagyon kapóra jött, hogy ezek a régészek jól ismerik az Árpád-kori falurészünket, a csapatunkat is. Beálltak társként, és az az ötlet, mely bennük megformálódott, itt meg tud valósulni

– részletezte Baloghné Szűcs Zsuzsanna.

A területi múzeumigazgató hangsúlyozta: az alföldi régióban ritkán beszélnek a régészeti hagyományőrzésről, annak ellenére is, hogy számos olyan lelet került elő Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből az Árpád-kor előtti időszakokból, melyek híressé tették a területet. Ezért is lényeges egy olyan rendezvény, mely ezekre megtanítja a mai generációt, de akár az idősebb korosztályt is emlékezteti a múlt értékeire.

Fontos az étel kultúrája

A városvezetés számára is kiemelten fontos az étel kultúrája Nyíregyházán. Jászai Menyhért alpolgármester szerint a múzeumfalu egy olyan innovációs motor, mely mindig olyan újdonsággal áll elő, ami hagyományőrző is egyben.

– Én azt gondolom, egy olyan rést töltenek ki Nyíregyháza kulturális életében, mely megdöbbentő, de eddig nem volt meg. S itt jön az innováció, hiszen megvannak az értékeik, régészeti értékeik, akár itt helyben, Nyíregyházán és környékén is, de Európában is. S az, hogy ezeket összehozták a gasztronómiával, egy eredeti ötlet itt, Nyíregyházán, s remélem, nagyon sok embert fog vonzani. Kóstoljuk meg és nézzük meg mit ettek az elődeink a római korban vagy épp a honfoglaláskor! Úgyhogy nagyon nagy izgalommal várom én is a szombati programokat

– mondta Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere.

A fesztiválon látható régészeti előadások, főzés és élőszereplős kulturális bemutatók mellett különböző kiegészítő programokra várják majd a vendégeket a nap folyamán. Lesz kovács- és fazekasbemutató, íjászat, lovaskocsikázás, de olyan kreatív foglalkozásokra is invitálják az érdeklődőket, mint a kosárfonás, állatcsont-simogató, régészhomokozó, valamint további érdekességek fogadják majd a skanzenbe látogatókat.

Szerző:Csatári Jázmin

#kapcsolódó

Pincetűz egy nyíregyházi panelházban

Pincetűz egy nyíregyházi panelházban

Tűz keletkezett éjszaka egy nyíregyházi, tizenegy emeletes, két lépcsőházas...

Várandósság Hete - Nyílt nappal várják az érdeklődőket

Várandósság Hete - Nyílt nappal várják...

Nyílt nap és emlékkonferencia a programban.