A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal által szervezett eseményen 39 kiállító település kínálta a Startmunka mintaprogramban előállított termékeit. A kormányhivatal idén immár ötödik alkalommal hirdetett termékdíj-pályázatot is, amelyen az első helyet Ramocsaháza nyerte el, 100%-os gyümölcsleveivel, amelyek teljes egészében gyümölcsből készülnek.
39 település mutatta be közfoglalkoztatási termékeit Nyíregyházán
Dobi Attila, Pusztadobos polgármestere tárogatójának hangja hívta a színpadhoz a közönséget kedden délelőtt Nyíregyháza főterén, ahol immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a vármegyei közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal szervezésében 39 település közfoglalkoztatottjai mutatták be a Startmunka program keretében készült termékeiket. A standokon friss zöldségek és gyümölcsök, házi készítésű lekvárok, befőttek, kézműves alkotások és bútorok is várták a látogatókat. A rendezvény célja, hogy bemutassa a közfoglalkoztatásban dolgozók munkájának eredményeit, és lehetőséget adjon a településeknek a bemutatkozásra, a közösségek megerősítésére.
„Ez a rendezvény egy rendkívül fontos találkozási pont. Sikerének titka abban rejlik, hogy a program alulról építkezik: azok ötleteire és javaslataira támaszkodik, akik települési szinten szervezik a közfoglalkoztatást. Már a kezdetektől bevonták a polgármestereket és munkatársaikat, és a program évről évre a helyi igényekhez igazodik. Úgy vélem, ez a kulcsa annak, hogy hosszú távon is működőképes és eredményes maradjon” – fogalmazott Román István főispán.
Az összetartás és az összetartozás jegyében
Dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója hangsúlyozta: a rendezvény és a kormányhivatal munkáját leginkább két szóval lehet jellemezni – az összetartással és az összetartozással. Mint mondta, ezek az értékek nemcsak a közfoglalkoztatási programokat hatják át, hanem a települések és a közösségek mindennapi életében is meghatározó szerepet játszanak.
„Most, hogy a polgármester kollégákkal is sikerült egyeztetni, láthatóvá vált: minden település felismerte a közösség erejének fontosságát. Egy olyan megyében élünk, ahol hatszázezer ember otthona van, és ha az állami szervek is belátják, hogy csak közösen tudjuk végrehajtani feladatainkat és könnyebbé tenni egymás életét, akkor ezek a programok sikerre vannak ítélve. Nyolcadik alkalommal rendezték meg a kiállítást Nyíregyháza főterén, amelynek a város ismét méltó helyszínt biztosított, és ahol a megye valamennyi települése képviselteti magát” – fogalmazott dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.
A közfoglalkoztatás hozzájárul Nyíregyháza rendezettségéhez
Az eseményen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere hangsúlyozta: a város büszke arra, hogy immár nyolcadik alkalommal lehet házigazdája a rendezvénynek. Kiemelte, hogy a közfoglalkoztatás nemcsak értékteremtő munka, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy Nyíregyháza rendezett, tiszta és virágos városként fogadja a látogatókat.
„Láthatjuk, hogy vármegyénkben milyen értékek születnek, amire mi, nyíregyháziak is büszkék lehetünk. Hiszen a vármegyét és a vármegyeszékhelyet nem lehet elválasztani egymástól. Az elmúlt években kedvezően alakultak a foglalkoztatási számok: új befektetők érkeztek, új munkahelyek előkészítése zajlik, és két cég már a próbaüzemnél tart, amelyek a jövő év elején megnyílhatnak. Ugyanakkor tudjuk, hogy a közfoglalkoztatásra továbbra is szükség van, hiszen vannak, akik átmenetileg kiesnek a munkaerőpiacról – az ő munkájuk is értéket teremt” – részletezte dr. Kovács Ferenc.
A kiállítás a helyi közösségek erejét bizonyítja
Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárának megnyitóbeszédében hangsúlyozta a nyolcadik alkalommal megrendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közfoglalkoztatási Kiállítás jelentőségét. Beszédében kiemelte a közfoglalkoztatás társadalmi és gazdasági eredményeit, valamint annak fontosságát a helyi közösségek életében.
„Amikor munkahelyteremtésről beszélünk, mindig fontos a számokra is figyelni. A legutóbbi adatok szerint 222 ezer álláskeresőt tartanak nyilván, a közfoglalkoztatottak száma pedig csaknem 66 ezer fő. Ez összességében 288 ezer ember, akinek segítenünk kell a munka világába való visszatérésben. Amíg ez nem sikerül, addig a közfoglalkoztatás lehetőséget ad számukra, hogy aktív szereplői legyenek a helyi gazdaságnak és a társadalomnak. A kiállításon is jól látszik, milyen eredményeket hozhat a közfoglalkoztatottak kitartó munkája és szakértelme. A Belügyminisztérium célja olyan programok támogatása, amelyek valódi értéket teremtenek, folyamatos munkát biztosítanak, az ország minden területén megvalósíthatók és többféle célcsoportot is elérnek” – emelte ki Réthy Pál.
Ramocsaháza gyümölcslevei aranyérmet nyertek
A kormányhivatal idén negyedik alkalommal hirdetett termékdíj-pályázatot, amelyre 15 nevezés érkezett. A harmadik helyet Dombrád haragos darált paprikája, az ezüstérmet Györe faragott trófeatartói, míg az aranyérmet Ramocsaháza 100%-os, tartósítószer-mentes gyümölcslevei nyerték el. A „Ralma” márkanév alatt több mint tízféle ízben készülő italok közfoglalkoztatottak bevonásával indultak el 2017-ben, és ma már nagy áruházláncok is érdeklődnek irántuk.
„Jelenleg 33 közfoglalkoztatott dolgozik nálunk. Célunk, hogy idővel mindannyian rendes munkabérért dolgozhassanak. Erre már több példa is van: vannak, akik karbantartóként, a gyümölcslégyártás mellett vagy éppen a savanyítóüzemben, a savanyítási folyamat irányítójaként piaci bérezéssel végzik munkájukat” – ismertette Ragányi Róbert, Ramocsaháza polgármestere.
A vásárt színes kísérőprogramok tették teljessé: helyi zenekarok és tánccsoportok léptek fel, bemutatva a térség kulturális értékeit is.
Szerző: Szabó Gabriella