Idősek Világnapja – Egész nap a szépkorúakat ünnepelték a Múzeumfaluban

Idősek Világnapja – Egész nap a szépkorúakat ünnepelték a Múzeumfaluban

Több ezer szépkorú vett részt az idei Idősek Világnapja alkalmából szervezett egész napos rendezvényen október elsején a Sóstói Múzeumfaluban.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából szerdán ingyenesen látogathatta meg minden nyíregyházi nyugdíjas a skanzent, ahol színes műsorokkal és többek között kiállításokkal készültek a szervezők.

Autentikus hely ad otthont a rendezvénynek

A hűvös idő ellenére több ezren vettek részt az idei Idősek Világnapja alkalmából rendezett programon a Sóstói Múzeumfaluban. Október elsején a szépkorúakat ünnepeljük, akiknek idén is különböző műsorokkal, kiállításokkal, valamint foglalkozásokkal készültek a skanzen munkatársai. Nyíregyházán 2012 óta Idősügyi Tanács is működik. Telepóczkiné Farkas Márta, a tanács titkára számára hatalmas öröm volt ellátogatni arra az autentikus helyre, ahol már harmadik alkalommal gyűlhettek össze.

– Én azért szeretem ezt a helyet, amit most egy kedves idős hölgy is megfogalmazott nekem, hogy a gyermekkora nagyon sok idősnek a faluhoz kötődik. Én ugyan nem falun nőttem fel, de nekem ez a múzeumfalu a népmesék világát hozza elő, és ez mindig elvarázsol, hiába jövök ki minden évben. Nemcsak erre az alkalomra, hanem elhozom az unokáimat is, mert ők is megéreznek ebből valamit, pedig ők is a városban élnek. Tehát ez egy kicsit varázslatos nekünk, és ezt a varázslatot szeretnénk mindenkinek átadni, és reméljük, hogy ez a nap is vidáman, örömtelien és sok mozgással fog telni. Mert az is fontos, hogy itt nagy sétákat lehet tenni

– fogalmazott a tanács titkára.

Nyíregyháza díszpolgára hangsúlyozta: minden évben igyekeznek felejthetetlenné tenni ezt a napot, de fontos számukra, hogy az év többi napján is tartalmas elfoglaltságot biztosítsanak a város szépkorúinak.

Tartalmas programok, mozgalmas nap

Már évek óta a Sóstói Múzeumfaluba várják az időseket október elsején. Baloghné Szűcs Zsuzsanna területi múzeumigazgató kiemelte, reméli, az idei programról is pozitív élményekkel távoznak a látogatók.

– Én azt tapasztalom, hogy szeretnek idejönni hozzánk, és azt gondolom, hogy a buszközlekedés is ennek megfelelő, mert már a múzeumfalu előtt is van egy új buszmegálló, és hogy ide tudnak érkezni, az egy örömteli dolog. Hiszen nem könnyű már nekik kimozdulni, és az is jó, ha ezzel a kimozdulással egy tartalmas programot is megélhetnek. Úgyhogy reménységeink szerint mindenki pozitívan és tartalmasan távozik tőlünk

– mondta a múzeumigazgató.

A skanzen évről évre új programokkal készül az Idősek Világnapján.

Fontos az idősek jelenléte a városban

Az önkormányzat számára is fontos az idősek támogatása. Jászai Menyhért alpolgármester a rendezvényen elmondta: lényeges, hogy megbecsüljük a szépkorúakat.

– Az idősebbek építették fel Nyíregyházát, tartották fent kezük munkájával, dolgozzanak bármilyen munkahelyen. A családokban nagyon aktív szerepet vállalnak, és az az élet munkája, amit ők tettek a társadalomért, városért és a családjukért, ez tiszteletet érdemel és ki is kell fejezni. Nemcsak szavakban és alkalmanként, hanem folyamatosan érezni kell, hogy szükség van rájuk és most is aktív részei Nyíregyháza közéletének. S igen, példát mutatnak életükkel, aktivitásukkal, emberségükkel. Ez számunkra fontos, hiszen mi vagyunk az utánuk következő generációk, a fiataloknak is meg kell mutatni azt a példát, hogy az időseket tiszteljük, szeretjük és támogatjuk

– fejtette ki Jászai Menyhért.

A Sóstói Múzeumfaluban idén még több programmal is készülnek a látogatóknak. Csak néhányat kiemelve: már szervezik az idei Pásztor ünnepet, novemberben pedig érkezik a hagyományos Márton-napi mulatság. 

Szerző: Csatári Jázmin

#kapcsolódó

Régi problémát kíván orvosolni az önkormányzat, ennek sokan fognak örülni!

Régi problémát kíván orvosolni az önkormányzat,...

A szakemberek a beruházás során – a zöldfelület területén – záportározókat...

Fantasztikus koncertet adott a Cantemus a székesegyházban

Fantasztikus koncertet adott a Cantemus...

Péntek este adott koncertet a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban a Cantemus...