Egymás után érkeztek a csoportok kedden az Erdei Tornapályára, ahol a Nyíregyházi Erdészet szakemberei várták az érdeklődő gyerekeket. Hosszú évek óta várják az óvodás és iskolás csoportokat a Sóstói-erdőben az Erdők Hete programsorozat apropóján. Idén száznál is több programot kínálnak országszerte, hogy a nagyközönség is minél többet megtudhasson a hazai erdőkről és a természetben betöltött szerepükről az erdészek és szakemberek segítségével.
Erdők Hete rendezvényt 2008 óta szervezünk, a Fedezd fel az erdőt az erdészekkel című program pedig 2014 óta van itt, a Sóstói-erdőben. Egész nap előre regisztrált óvodás és iskolás csoportok jönnek kedden és szerdán, ők öt állomáson az erdészek munkáját ismerhetik meg. A Sóstói-erdő egyébként egy 350 hektáros homoki tölgyes, illetve a homoki tölgyesnek a maradéka, amelyet parkerdőként kezelünk, emellett pedig Natura 2000-es védettséget is élvez. Így egyszerre kell a közjóléti rendeltetésnek, a természetvédelmi rendeltetésnek és minimális gazdasági rendeltetésnek is megfelelni. Nagyon fontos egy ilyen nap a gyerekek életében, de az erdészet életében is, mindig nagyon várjuk az óvodásokat és iskolásokat ilyenkor. Manapság sokszor megkapjuk, hogy az erdőnek nincs szüksége erdészre, hiszen évezredek óta megvan erdész nélkül is. Ez bár valahol igaz, de azt hozzá szoktuk tenni, hogy nem ezen a klímán és nem ez az erdő. Az elmúlt 100–200 évben olyan invazív növény- és állatfajok jelentek meg, amelyek itt, a Sóstói-erdő életét is veszélyeztetik, illetve a klíma sem a mi oldalunkon van jelenleg, ezért próbálunk olyan technológiát kidolgozni és alkalmazni, hogy száz év múlva is legyenek százéves tölgyfák a Sóstói-erdőben, erről is hallanak a gyerekek”
– nyilatkozta Szokolovszki Géza, a Nyíregyházi Erdészet igazgatója.
A gyerekek az erdő élővilágáról hallhattak érdekes és interaktív előadást, valamint az erdészek munkájába is bepillantást nyerhettek, ahogy a szlogen is mondja, a makkvetéstől a fa felhasználásáig. Kedden és szerdán összesen több mint harminc csoportot vár a Nyíregyházi Erdészet az Erdei Tornapályára.
Szerző: Nagy Boglárka