Őszi virágosítás – Ismét virágba borul egész Nyíregyháza

Őszi virágosítás – Ismét virágba borul egész Nyíregyháza

Több mint 71 ezer virággal díszítik fel Nyíregyházát a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai, melyekben tavaszig gyönyörködhetnek a lakók.

Már javában zajlik a virágosítás városszerte. Idén ősszel ismét kétnyári és hagymás növényeket ültetnek el a szakemberek a parkokban és tereken.

Több mint 71 ezer virág

Városszerte a virágágyások előkészítései zajlanak, ugyanis elkezdődött a kétnyári és hagymás növények ültetése Nyíregyháza parkjaiban és közterein. Ismét kétnyári dísznövényeket és hagymás virágokat ültetnek el, hogy újra szemet gyönyörködtető legyen a város. Dicső Péter, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-kezelési igazgatója elmondta: az ültetések október 6-án kezdődtek.

– A városban több mint 71 ezer kétnyári és hagymás növényt fogunk elültetni, október-november hónapban. Ezek árvácskák, nefelejcsek, illetve a tavasszal a föld alól előbújó hagymás növények, mint a tulipánok, nárcisz és őszi rózsa. Illetve egyéb fajták is természetesen

– nyilatkozta Dicső Péter.

A virágok cseréje időigényes

A közterület-kezelési igazgató hozzátette: a NYÍRVV kertészmérnökei az idei évben is készülnek majd meglepetéssel a városlakók számára, melyet reményeik szerint jövőre nagy örömmel fogadnak majd. Dicső Péter hozzátette: a virágok cseréje időigényes.

– Ez azért néhány hetet igénybe vesz. Egyrészt ki kellett szednünk azt a több mint 40 ezer egynyári növényt, amit májusban ültettünk el, és most ennek majdnem a dupláját kell elültetni

– folytatta az igazgató.

A Kossuth téren már meg is kezdték az ültetéseket. Ahogy azt Dicső Péter elmondta: az elültetésre szánt virágok jól bírják a komolyabb időjárási viszonyokat, nem okoz bennük kárt a hideg. Termesztésük, növesztésük általában nyár végén kezdődik, majd október táján lesznek alkalmasak arra, hogy helyükre kerülhessenek és tavaszig díszíthessék a várost.

Szerző: Csatári Jázmin

#kapcsolódó

Apróbb változások a nyíregyházi helyi közlekedésben

Apróbb változások a nyíregyházi helyi...

Október 9-tõl az igényekre és észrevételekre reagáló menetrendi módosulások...

Amiről az utcák mesélnek... - Séták a Hősök terén 9.

Amiről az utcák mesélnek... - Séták...

Főztek benne bajor módra sört, és halászlevet, és akadt olyan is, akit itt...