Jótékonysági koncerttel támogatták Kárpátalját Nyíregyházán

Jótékonysági koncerttel támogatták Kárpátalját Nyíregyházán

Nyíregyházán jótékonysági koncerttel csatlakoztak a közmédia „Jónak lenni jó” elnevezésű adománygyűjtő kampányához, amelynek idei kedvezményezettje a kárpátaljai KEGYES Alapítvány volt. Az esemény megszervezésében kiemelt szerepet vállalt Pregitzer Fruzsina színművésznő, aki főszervezőként fogta össze a kezdeményezést.

A koncert a közmédia kampányhétvégéjét megelőző vasárnapon valósult meg, a Vikár Sándor Zeneiskola tanárainak és növendékeinek, valamint a Móricz Zsigmond Színház művészeinek közreműködésével. Az esemény fővédnöke Szocska Ábel püspök volt. A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a közösségi összefogás erejére, és minél nagyobb támogatást biztosítson a határon túli rászorulók számára.

Pregitzer Fruzsina a koncert kapcsán hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét:


„Nagyon köszönöm a zenészeknek és a művészeknek azt az odaadó segítséget, amellyel a jótékonysági koncert megvalósulhatott. Bízom benne, hogy az összefogás eredményeként minél több forrás állhat a KEGYES Alapítvány rendelkezésére, és valódi segítséget nyújthatunk a rászorulóknak.”

Az eseményt a Nyíregyházi Televízió rögzítette, hogy a kezdeményezés üzenete és az összefogás példája minél több emberhez eljuthasson. A szervezők szerint a koncert nemcsak anyagi támogatást jelentett, hanem a közösség összetartozását és felelősségvállalását is erősítette.

Szerző: Z.Pintye Zsolt

#kapcsolódó

Tirpák Fesztivál – Két nap, közel 60 csapat és legalább 60 íz a Kossuth téren

Tirpák Fesztivál – Két nap, közel 60...

Ismét megtelik illatokkal, dallamokkal és ízekkel a belváros – szeptember 13-án...

Nagytiszteletű Szabó Zoltán református lelkész 100 esztendős

Nagytiszteletű Szabó Zoltán református...

Több gyülekezetben is találkozhattak vele az igét hallgatók.