Vizet a tájba – Az ökológiai állapotokat is javítják a gazdák felajánlásai

Vizet a tájba – Az ökológiai állapotokat is javítják a gazdák felajánlásai

A szakemberek szerint idén is komoly kihívást jelenthet az aszályos időszak. Bár az elmúlt napokban tapasztalt májusi eső enyhített a helyzeten, a vízügyi igazgatóság már hónapok óta fokozott készültségben dolgozik.

A cél, hogy minél több vizet tudjanak visszatartani az országban, és ezzel enyhíteni a kiszáradó területek problémáit. A „Vizet a tájba” programban a gazdálkodók is fontos szerepet vállalnak.

A „Vizet a tájba” program lényege, hogy a gazdálkodók felajánlhatják területeiket ideiglenes elárasztásra. Ezzel nemcsak a talajnedvességet lehet helyreállítani, hanem az ökológiai állapotokat is javítják, miközben az országban tartják a vizet. A szakemberek szerint a gazdák részéről nagy az együttműködési szándék, ugyanakkor nem minden terület alkalmas a vízvisszatartásra.


A felajánlások mértéke elég nagy, azonban műszaki problémák vannak, mert nem minden terület valósítható meg elárasztással. Sajnos valahol nincs víz, vagy olyan messze van, hogy azt lehetetlen odavinni, de ahol viszont lehetséges, ott minden esetben élünk ezzel. Erre nagyon jó példa ez a Tisza-Túr tározónál lévő tiszakóródi elárasztás, mert ez visszatérően jól működik, és más területeken is meg tudjuk valósítani”

– nyilatkozta Lucza Zoltán, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.

A vízügyi szakemberek szerint az elmúlt évek közül a 2022-es volt a legsúlyosabb aszályos időszak, ezt a rendkívüli évet történelmi aszályos időszaknak is nevezik – tette hozzá Lucza Zoltán. Az idei év is ijesztően indult, bár a mostani májusi csapadék segített a helyzeten, nyilatkozta a szakember. A szakértők szerint a talaj vízhiánya már olyan mértékű, hogy azt rövid idő alatt nem lehet természetes úton pótolni.

Itt gyakorlatilag szinte korlátlan mennyiségű csapadékot el lehetne helyezni a területen, nyilván nem vihar formájában, de az a probléma, hogy ha le is esik az átlagnak megfelelő csapadék, az csak néhány napra egy tüneti kezelést biztosít, de a talajban akkora mértékű a csapadékhiány, hogy akár kétévnyi csapadékmennyiséget is el tudnánk helyezni a talajban, mert meglenne a helye”

– tette hozzá Lucza Zoltán.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy szinte eltűnik a tavasz és a telet rögtön egy aszályos nyár követi, így már április-májusra augusztusi állapotok alakulnak ki – az aszály szempontjából általában ez a legkritikusabb időszak. A vízügyi igazgatóság már februárban megkezdte a felkészülést az idei szezonra. Májustól másodfokú vízhiány-védekezési készültséget rendeltek el, a koordináció pedig napi huszonnégy órában zajlik. A hosszú távú cél a Nyírség vízpótlásának megoldása lehet, amelyhez egy új csővezeték kiépítését is tervezik a Tisza vízkészletére alapozva. A szakemberek szerint ez alapjaiban javíthatná a térség vízgazdálkodását.

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Mi fáj? Gyere és beszélgessünk! - Célkeresztben az endometriózis

Mi fáj? Gyere és beszélgessünk! - Célkeresztben...

Az Endometrióziós Világnap alkalmából nagyszabású rendezvényre készülnek Nyíregyházán!

High tech gyár, zöld megoldásokkal – A kínai SUNWODA beruházása Nyíregyházán

High tech gyár, zöld megoldásokkal...

A kínai cég egy 245 millió eurós beruházást valósít meg az Ipari Parkban.