Szentimrés megemlékezés az aradi vértanúkról

Szentimrés megemlékezés az aradi vértanúkról

2016. október 6-án iskolánkban megemlékeztünk a 13 aradi vértanúról, akik 167 évvel ezelőtt életüket adták a magyar szabadságért. 23 fiatalt ért a megtiszteltetés, hogy szerepelhetett a Laskai Miklós tanár úr által szervezett előadáson.

Szorgalmas próbák vezetettek el a nemzeti gyásznapig, amikor bemutattuk megemlékező műsorunkat először az iskola diákjainak. 11 órától pedig a városi ünnepségen szerepeltünk az evangélikus templomban, ahol a város vezetése, a történelmi egyházak képviselői és a Kossuth Evangélikus Gimnázium diákjai is tiszteletüket tették.

Délután 15 órától folytatódott a megemlékezés Damjanich János szobránál, ahol nagy örömömre elszavalhattam Petőfi Sándor Európa csendes, ujra csendes…  című versét (Széki Klaudia)

Nagyon boldogok vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a megemlékezésnek, felidézhettük a vértanúk utolsó mondatait, tiszteleghettünk történelmünk nagy alakjai előtt.

 

Bodai Hanna és Széki Klaudia 11.b

#kapcsolódó

Japánban a Pro Musica

Japánban a Pro Musica

Japánban vesz részt koncertturnén a Pro Musica Leánykar. A Cantemus család...

Nagy siker az országos dalversenyen

Nagy siker az országos dalversenyen

2017. május 19-21-én rendezték meg a IX. Országos Ádám Jenő Dalversenyt Szolnokon,...