Kiss Kevin koncertje, VR-bemutatók és laborlátogatások – Nyílt napot tart a Nyíregyházi Egyetem

Kiss Kevin koncertje, VR-bemutatók és laborlátogatások – Nyílt napot tart a Nyíregyházi Egyetem

Nemcsak a továbbtanulási lehetőségekkel ismerkedhetnek meg a fiatalok a Nyíregyházi Egyetem november 11-i nyílt napján.

Kiss Kevin zenei produkciója, interaktív programok, laborlátogatások és virtuális valóságot bemutató élmények is várják az érdeklődőket. Az intézmény ráadásul új szakokkal bővíti képzési kínálatát.

November 11-én, szerdán 10 órától rendezik meg a Nyíregyházi Egyetem Felvételi Nyílt Napját. A Kodály Teremben kezdődő eseményen a középiskolások és a továbbtanulás előtt állók első kézből kaphatnak tájékoztatást a képzésekről, a felvételi eljárásról és az egyetemi életről.

A rendezvényt dr. Kovács Zoltán elnökhelyettes nyitja meg, majd 10:05-től Kiss Kevin lép színpadra. A felvételi tudnivalókról dr. Vajda Ildikó oktatási elnökhelyettes beszél, a hallgatói mindennapokat pedig Hajdu Brigitta, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke mutatja be.

A laborokba is bepillanthatnak a diákok

A tájékoztatók után, 11:10-től intézeti bemutató séták és laborlátogatások kezdődnek. Az érdeklődők közelebbről is megismerhetik az egyetem oktatási és kutatási környezetét, az Alkotópedagógiai Műhelyben pedig VR-bemutatók is színesítik a programot.

Új szakokkal bővül a kínálat

A Nyíregyházi Egyetem a 2027-es felvételi eljárásban több mint 100 szakot, közel 400 különböző képzési lehetőséget kínál. A választékban különböző munkarendű és finanszírozású képzések szerepelnek, egyes szakok pedig angol nyelven is elérhetők.

A 2027 szeptemberében induló képzések között újdonság lesz a pénzügy és számvitel alapképzés, valamint a gazdaságinformatikus és a vállalkozásfejlesztés mesterképzés.

Az egyetem a hagyományos pedagógus- és pilótaképzés mellett egyre szélesebb kínálattal várja a jelentkezőket. A november 11-i nyílt nap így azoknak is hasznos lehet, akik még bizonytalanok a pályaválasztásban, és szeretnék személyesen megtapasztalni, milyen lehet a hallgatói élet Nyíregyházán.

#kapcsolódó

Nőtt a házasságkötések száma

Nőtt a házasságkötések száma

Több mint 37 százalékkal többen kötöttek házasságot 2024 első hónapjában, mint...

V. Wittur Nyíregyházi Futófesztivál - több távot lehet teljesíteni vasárnap!

V. Wittur Nyíregyházi Futófesztivál...

Ötödik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Wittur Nyíregyházi Futófesztivált....